2008.08.27. Szerda

Augusztusi bejelentkezés.

Semmi különösebben nagyobb szerelés nem történt a hónapban. Munka mellett nem is nagyon volt időm rá. Emlékeim szerint volt egy szelephézag és gyújtás állítás. Ja meg kicseréltem az első fékpofákat is, mert nem volt túl kielégítő a fékhatás (még mindig az automata hézagállítók). Most jónak tűnik.
Keleti tali előtt lemostam az autót, március óta erre nem volt példa.
Péntek, miután kiszállítottam a sok-sok Cserpes sajtot a boltoknak, fél 4kor tudtunk elindulni KELET-re!
Kényelmes 80-90es tempót diktáltunk. Egy lejtőn kamion sor előzésébe kezdtem, melyet kb 120 km/h-s sebességgel hajtottam végre azért, hogy a mögöttem jövőket minél kevésbé tartsam fel. A lejtőket általában emelkedők követik, itt sem volt másképpen. El is kezdett rángatni az autó, persze éppen kamionokat előztem a középső sávban. Két kamion között a leállósávba jutottam, ahol le is állt a motor. Majd elkezdtem a megszakítót basztatni, kevés sikerrel. Nem messze volt egy autópálya lehajtó, amit meg is céloztunk Áronnal, hogy ne az autópályán kelljen szerelni. Kocsitolás közben egy autómentős után megállt egy Skodás is, hogy segíthet-e! Ígyhát levontatott minket az autópályáról egy árnyékos helyre (a bicskei Spar központ fedett parkolója), ahol nyugodtan ki tudtam szerelni a gyújtáselosztót. A hiba a kondenzátor vezetékének kiszakadása volt, de akkor már megszakítót is cseréltem. Gyújtás állítás nem jött össze könnyen, de a két lábam között húzódó lángcsóva és jobb fülem hallásának ideiglenes elvesztése jelezte, hogy van SZIKRA!
Innen Egerig pihenő nélkül mentünk, tartottuk a 80-90es tempót. Egerben Pannon Egyetem gólyatábor villámlátogatás és Tescozás után indultunk Bükkszentborzasztó felé. Bazékkal szerencsésen összetalálkoztunk, így nekem kicsit kellemesebb volt a 35 km-es szerpentinen haladni (hajnal 4 óta vezettem akkor már). Szegény Bazt meg vakítottam, mert a jobbos fényszóró kicsit égnek világított. 10 órakor a szálláson voltunk, ahol egyes egyének elég vidámak voltak már. Lehetőségeimhez mérten próbáltam a SZITUÁCIÓHOZ igazodni :)
Másnapi versenyen nem teljesítettem túl jól, dekoncentrált voltam :) Verseny után én a szállást választottam, ahol kellemes semmittevés, beszélgetés, nagydolgokonvalógondokodás, sörözés volt a program egészen lefekvésig.
Vasárnap valamikor elindultunk. Egertől Tatabányáig pihenés nélkül haladtunk. Tatabányai elintézni való után Győrig volt 1-2 fura durrogás, amiből arra következtettem, hogy fogy a megszakító-hézag. Következtetésemet alá is támasztotta, hogy az autópályáról letérve le is állt a motor. 1 perc alatt állítottam a hézagon, majd megtettük a hazáig hátralévő 1 km-t. :)
Hát ennyi problémával telt a 660 km.

Köszi mindenkinek a találkozót, különösen a szervező brigádnak. Andinak és férjének :) , meg a többieknek.
Képeket meg töltsétek fel picasa-ra!

UpDate: ja voltunk valamikor Pécsett is kasztni elemekért anyu Puntojával. Odafelé vittünk Balatonalmádiba Mikinek egy szatyor Panda 30 cuccot, valamint egy polski tetőboxot. Dombóvárra FanTominak meg egy komplett polski motort és két polski felnit gumistól. Kicsit meg voltunk rakva, dehát befért :)
Pécsen Áron vett a kocsijához komplettt padlólemezt meg hátsó sárvédőket. A komplett padlólemezt kicsit nehezen sikerült a kocsiba tenni. Csomagtartó nyíláson nem fért be, hátsó ajtókon se. Első ajtón félig befért, de a kardánbox miatt nem tudtuk tovább cibálni. Ekkor 180 fokot forgattunk a padló lemezen, így a polskikerékjárati íveknek köszönhetően be tudtuk forgatni az utastérbe a vasat. Ekkor az első ülések le voltak döntve. Hátra toltuk a hátsó üléshez a lemezt, első üléseket visszadöntöttük. Hátsó ülés ledöntése után már meg is volt a helye a lemeznek.
Az estét a Takács család teraszának felavatásával töltöttük. Ezúton is köszönjük a a vacsorát és a vendéglátást. Másnap még szereztünk egy hátsó lengőkart, majd irány Győr!
Mi a hézag? Fszomkivanállapot Jó kép, csak reggel alig tudtam kitoltani a vizes fűről:) Dömi a lyukban, kocsistól Ez talán ment... itt csak egy labda esett le... ...itt is leesett egy labda:) Ez állítólag ment... ez nem nagyon ment... itt már álltam? Ez ment:) végleges helyzet kifelé kifelé még mindig kifelé

Kommentek

tunyi1986

Na ez 1 tömör és jó bejegyzés lett :)
FanTomeee-nak milyen mocit vittetek? Ha van róla kép töltsd fel! Nekem nem is említette,hogy szervált 1 másik mocit.:(
A mex hézagod mitól állítódik el folyton: :) ? (talán nem húzod meg eléggé a csavart :) )

KeMa

tunyi1986 #22004: Vagy kezd megszakadni az alaplapon a csavarmenet.

Laceeee

Máskor gyertek be :) Volt bor, sör és minden ami kell a nem vezetõ embernek :)

Törölt felhasználó

Dömi és a megszakítós sokéves harc újra kezdõdik?

Adok nem kisipari alaplapot neked, ha megyek gyõrbe! azzal nem lesz bajod!

Dömi

Laceeee #22009:
így is ugy estünk be a Makáriba a hirdetett idõpontra...másnap meg 2re itthon kellett lennie az autónak!
Majd máskor...


Polski #22013:
/1 bebaszna...
/2 adj :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!