2010.11.01. Hétfő

Utóbbi hónapban jó szerencsével heti fél-1 napot tudtam a kocsival tölteni, ami elég kevésnek mondható.
Amik voltak:
  • leszereltem a kormányművet, összekötőstől, mindenestül
  • kiszereltem a fékpofákat, munkahengereket, csöveket és a főfékhengert
  • lengéscsillapítók ki
  • üvegek ki
  • elkészült a laprugó helyére való konzol, és a kormányösszekötőket helyettesítő rúd
  • kicseréltem a konzolra a laprugót
  • kipucoltam a motorteret
  • elvittem a meglévő kasztni elemeket homokszóratni
  • stb, stb
Tulajdonképpen már csak a kasztni van (sehol egy patent) és a két lengőkar, 2 spirál rugó, 2 első felfüggesztés, 4 fékalap, 4 fékdob és 4 kerék.

Ezen a hosszú hétvégén át gurítottam a garázsból a házunkhoz a kasztnit, hogy le tudjam vakarni a bontás által szabaddá vált felületekről az alvázvédőt.
Az oldalra döntés tűnt a legjobb megoldásnak, mert így sokkal kényelmesebben lehetett dolgozni. Nővérem segítségével könnyen két kerékre is fordult a kocsi, már csak a rögzítést kellett kitalálni, végül egy kisasztalos alátámasztás, másik oldalról pótkerékkel biztonsági támasztásos megoldás lett a nyerő.

Leszerelem a bal hátsó lengőkart, majd szépen minden lepucoltam, amihez hozzáfértem. Lengőkar vissza, majd irány a kocsi első fele.
Talpra állítás, majd a jobb hátsó rész alábakolása után lebontottam azt a lengőkart is, kapargattam ott is. Visszaszerelés, majd kompresszorral kitakarítottam a dzsuva nagy részét a kasztniból.

Ma szereztem fényképező gépet, de nem volt kedvem aknából fotózni. Rájöttem, hogy egyedül sem nehéz megborítani a gépet, így hamar asztalon volt a gép.
Fotózást követően visszagurítottam a garázsomba. Folytatás jövő héten.

Képek:
http://picasaweb.google.com/gy.valastyan/20101101#

Kommentek

Plósz Gyula

jo képek. ;)

Dömi

Plósz Gyula #48050:
köszi :P

NÉPEK!
Belevágnátok ebbe a kasztnizásba?
Tulajdonképpen mindent cserélni kéne.

hollo

Bele bizony ....miért is ne?...

Dömi

hollo #48101:
hát lehet ez már az a szint, ahol inkább hagyni kell a picsába, és venni egy másik, jó állapotút.
Elõl, hátul újra kell építeni mindent. Egyrészt bizonyos elemek beszerzése is necces, másrészt kurva nagy meló, és nem garantált a siker.
Érdemes belelapátolni több mint félmilliót, hogy utána is egy nem gyári, javított autó legyen, az ezzel járó összes gonddal?
Miközben 150.000 körül tudok keveset futott jó állapotú kocsit?

tunyi1986

basszus Dömi!! hát a Te autód még olyan helyeken is képes rohadni ahol egy másiknak eszébe sem jut!
Pl váltó elõtt ahol a kardánboxba mennek a bovdenek,lengõkar belsõ felét (váltóhoz közelebbi rész) felfogató pontok ? oda hogy kerül rozsda..nem is éri ott víz semmi...

Amúgy szerintem annyira nem vészes ám a dolog,ha drótkoronggal felcsiszolod és nem vékonyodik el túlságosan a lemez akkor ne foglalkozz vele.

KG

Dömi, ezt Neked kell eldöntened. A kérdés az, hogy mennyire ragaszkodsz a lemezhez?

Én ragaszkodtam a vashoz, elsõ autó, rengeteg emlék, és egyszerûen máshogy néztem/nézek rá, mint bármely más autóra. Döntésemet ésszerûnek nagyon nem nevezném, a tényt erõsíti az is, hogy egy majdnem makulátlan ugyanilyen színû/évjáratú polski volt a bontóban a lakatosmûhely szomszédságában, és már az alvázszám is ki volt vágva. Ehelyett én leflexeltem a tetejét, hogy legyen az enyémhez. :)
Kísértetiesen hasonló állapotokból indultam, mint Te: http://www.garageblog.net/blog/kg/1950
A végeredményt meg már ismered, nem hibátlan, mivel egy lakatolt/újrafényezett autó nem lehet az, de emészthetõ a kasztni, legalábbis számomra. Csak közben ráment egy vagyon a lakatolásra+kasztnielemekre, + ráment másfél évem a kasztnira.

Kevés kilométeres-garázsos autót találni nem annyira nehéz. Hibák azon is lesznek, de ha 1-2 nap alatt megcsinálja a lakatos, akkor még mindig nem évekrõl és milliókról beszélünk. Meg sajna nem mindegy a kiindulási állapot sem. Sok olyan helye van a kasztninak, amit még egy erõsebb lakatoláskor sem bontanak meg. Tehát felújítani egy kiskilométeres autót is lehet, és gondolom nem rossz érzés az, ha mondjuk az alját lehomokszórod, és megmarad a lemez 99%-a és nem elfogy a nagyrésze. :)
És arról nem is beszéltem még, hogy egy lakatolt ótó sosem lesz olyan, mint egy gyári kasztni gyári fénnyel.

Tehát találd ki, hogy a szívedre, vagy az eszedre hallgatsz!

raver

Az a baj hogy nem értek hozzá, bár én is átestem hasonlón , csak ugye a törések miatt , elõször úgy gondoltam hogy jobb lenne egy felújítás mert annyira a szívemhez nõtt , de a másik kasztni jobb megoldásnak tûnt és - mivel az én véleményemre vagy kíváncsi - szerintem egy új kasztni és ami a régiben jó volt azt át tudod pakolni.Ha kell segítek is a magam hozzá nem értõ ügyetlen módján :)

Dömi

ide is bemásolom, mert itt könnyeben megtalálom:
Mit akartam csinálni a kocsimmal:
- kilakatoltatni szép elemekkel, jó minõségben.
- adni egy szolid fényezést, esetleg szolid metál.
- bis lökös továbbra is
- kilincses ajtók
- totál újraépített kábelköteg
- gyári belsõ (1-2 aprósággal)
- nem ennyire szélsõséges kerék+gumiméret

Mindez megvalósítása egy viszonylag egyszerû lakatolással (külsõ dolgok, doblemezek, padló) nem lett volna annyira ésszerûtlen. (ugyebár ésszerûség alapból nincs a dologban, de fokozata van)
De most hétvégén kiderült, hogy tûzfal is likas, a kormánymûnél is, meg a segédiránytónál is. Laprugótartó híd szintén kaki. Illetve a hátsó felfüggesztésnél is érdekes dolgok jöttek elõ. Tehát tulajdonképpen a rossz elemek levágása után a "mi marad?" kérdésre adott válasz: szinte semmi.

Érzelmek? Valóban elsõ kocsi, de néha a kedvenc pulcsit is ki kell dobni, ha már szétfoszlik.
Szopathatnám magam mint KeMa évekig, mire meghoznám a helyes döntést.
2 év aktív polskizással szerintem több élményt gyûjtök, mint 2 év autóépítéssel.

KG, Gyula, Robi felújítása: KG versenyautót épített, ami mindenképpen nagy projekt. Gyula nem egy szimpla rozsdamentes polskira vágyott. Robinak meg motor projekt miatt amúgy is volt dolog a kasztnival. ÉS hát azért õ is szopott a "mesterekkel".

Amilyen autót tudnék venni, megkaphatná a bis lökösöket, a szolid kerekeket, és a jellegzetes szúrófényt. Kilincs meg van rajta.
Szóval az eredmény egy nem magam '"épített" autó, viszont rengeteg idõt, energiát, és pénzt spórolok meg.
És ugye melyikbõl van nekem sok felesleges?

Szóval nem vágytam extravagáns kocsira. Tán már az amúgy sem ésszerû felújítás a felfedezett hibák hatására a "totálisan elmebeteg " kategóriába jutottak, amit 23 éves fejjel nem biztos, hogy be kéne vállalni.

Lajoska

Dömi #48094:
Én azt mondom, vágj bele, elkészül, amikor elkészül. Minél késõbb, annál nagyobb örömöd leled majd benne.

Van egy határ, ahonnan már nincs visszaút.
Ez az autó már akkor túllépte, amikor elõször láttam - 2005.04.02, Gyõr, még az elõzõ tulajnál, Szabolcsnál.
Rozsdás? Lyukas? Gányolt?
Tudod, mit?
Innen szép nyerni!

Tessék konzultálni személyes kisöcsémmel, Tibee kollégával a "hogyan álljunk totális elhivatottsággal Kispolskinkhoz" témában, Neki sajnos másodszor kell szembenéznie a kisautója újjáépítésével.
Nem tudom, honnan meríti az erõt, de csak tervezi, és építi, és tervezi, és építi...

KeMa

Dömi #48117: Nem rossz az önszopatás, ha elér a szádig...

Én a helyedben azt tenném, ha megoldható, hogy vennék egy olyan polskit, ami nagyon közel áll az elképzelésedhez. Aztán elválik, hogy a mostaniba belekezdesz-e, avagy sem. Feltéve, ha van otthon hely.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!