Lengéscsillapító csere és téligumizás

Hallo!

Már a műszakin is neccesen feleltek meg az első lengéscsillapítók és én is éreztem a gyengeséget, ezért nem akartam tovább halasztani a cseréjüket.
Interneten megrendeltem a Monroe lengéscsillapító párt.
Baráti segítséggel hozzámjutott Gyula rugoösszehúzója, amit ezúton is köszönök.
Egyik októberi héten került sor a cserére. Kiszedtem a jobb oldali lengéscsillapítót, majd gördeszka és krokodilemelő segítésgével arrébb forgattam a kocsi elejét. Így fértem hozzá a bal oldalához is. A spirálrugókat elvittem rugókovácshoz, hogy összébb nyomja őket 4 cm-rel.
Másnap következett az összerakás. A rugóösszehúzó segítségével nem volt nehéz.
Az ültetés is megtette a hatását, normálisabban áll a kocsi. Eddig alapesetben is legalább 10 cm távolság volt a sárvédőív és a kerék között. (Baleno betegség) Megmértem a hátsó rugók paraméteret is. Azokat kicsit erősebbre kéne cserélni majd.

A csere és ültetés után egy futóműellenőrzésen is jártunk. Összetartás kellett csak állítani.

Pár helyen javítottam az alvázvédő réteget is, hogy ne kezdje ki jobban a rozsda a kocsi alját.

A téligumik cseréje is aktuálissá vált, mert már elég rosszul tapadtak a használatban lévők.
Nézegettem a kínálatokat, és ár-érték arányban a Barum Polaris 3 volt a kiszemelt gumi.
Pont a beszerzés hetére esett egy céges budapesti utam, így megnéztem pesti gumisok kínálatát is a neten. S pont beleakadtam vaterán egy ilyen típusú, nekem megfelelő, alig használt garnítúrába. Az üzlet létrejött.
Az elmúlt hétvégén pedig felszereltettem a télifelnikre a gumikat, és már jöhet is a tél.

Öröm és boldogság.

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!