Címke: képek (11)

Tevékenységtérkép

Lemaradásom pótlása - 2016/2

A műszakit és a mohácsi talit követően az alábbi fejlesztések, javítások voltak elvégezve az autón:

Beltér
- kicseréltem az ajtókat rögzítő csavarokat szép sárgákra (2016. május)
- a beltéri dolgokat a kapkodós összerakást követően kiszedtem, és alaposabban helyeztem vissza (kárpit rögzítések, patentok, stb)
- évek óta tároltam egy szép állapotú hátsó ülés szettet, aminek sárga szivacsos részét sajnos az egerek kicsit megrágták (a polc tetején voltak tárolva!!!). A hiányzó szivacs részt tömítőhabbal pótoltam (2016. május)
- belaktam a csomagteret (2016. június)
- egy klubtagunk jóvoltából a nekünk szükséges mértékű hangrendszer beszerzésre került (JBL Charge 2+ bluetooth-os hangszóró ;) . A beszerzésnél a fő szempont az volt, hogy beférjen a műszerfal alatti kispolcra. (2016. június)
- tükrös napellenző került az autóba (2016. június)
- több szivargyújtóból sikerült egy olyat összehozni, amely pont az ablakmosó kézi pumpa helyére beépíthető volt. A vakdugóját pedig megoldottam a pumpa gumijából. (2016. július)
- a nyár során beszerzésre került egy működő szakaszos ablaktörlő ütemszabályzó, amelyet a műszerfal alá rejtettem el. (2016. augusztus)


Külső
- fiókban voltak új emblémáim, azonban a beszerzett patentok valahova elbújtak. Azóta is azon a "tuti helyen" vannak. Próbáltam beszerezni újakat, de nem ment könnyen. Ideiglenes megoldásnak szántam, hogy hűtőmágnest ragasztok az emblémák hátuljára, és így helyezem fel az autóra. A terv bevállt, és lehet így is marad, mert könnyű tisztán tartani az embléma környékét (2016. június)
- kicsit zavaró volt, hogy a jobb oldali légbeömlő lefalazott belső nyílásának színre fújt lemeze látszott a légbeömlő alatt. Ennek eltűntetésére egy fekete műanyag lemezt aplikáltam a légbeömlőre. (2016. augusztus)
a jobb oldali tükör elég bizonytalanul állt a helyén, a rögzítési fülek elég betegesek voltak. Sikerült szerezni új és használt darabokat is, amivel a probléma megszűnt. (2016. október)
- Pár éve Marczin Robi varratott a polskira passzuló plüss takarót. Erre az ötletre alapozva már évekkel ezelőtt megvettem az anyagot egy hasonló takaróhoz, azonban a kocsim állapotát figyelembe véve nem siettettem a megvarrást (nagyon poros autót nem lehet letakarni). Mivel az autó már használatban volt, rendszeresen tudtom takarítani, így édesanyám megvarrta a takarót (2016. augusztus). A takaróhoz tökéletes kiegészítő a 2015-ös krakkói talin vásárolható ponyva.

Műszaki dolgok
- júliusban eljutottam Veszprém egyetlen futóműveséhez, ahol ráfér az autó az aknára, és meg van a kellően pozitív hozzáállás a munka elvégézéhez. A szakember nem kevés munkával hozta ki azt, amit ebből a futóműből ki lehet.
- a kerékösszetartást rendszeresen állítanom kellett, ahogy kezdett beállni a laprugó. A csúcs a lengyel túra volt, ahol teljes menetfelszereléssel, és 10 napi cuccunkkal megpakolva tulajdonképpen a gumibakokon ült az autó. Szerencsére a Gyula-KG páros nyári tali előtti lengyel túrája során tudott szerezni nekem egy fordított szemes laprugót, amelyet meg is utaztattam a lengyel túra során, szerencsére nem kellett az útszélén cserélni. Szeptemberben kicseréltem a régit az újra. Most még magas az autó eleje, de bízok benne, hogy ül még lentebb.
- a fordított szemes laprugó berakása után még egy lemaratott laprugó tartó bak került az autóba 
- a később részletezésre kerülő lengyel túra során az olajdekni tömítés itt-ott eresztett egy kis olajat. Az út során a csavarok utánhúzásával korrigáltam a folyást, majd itthon kicseréltem a tömítést.
- szintén a lengyel túra során a nívópálca lötyögős lett. Volt nálam (Vagy kaptam?) másik, de az se bírta sokáig. Végülis a bandázsszalaggal történő megtekerés segített a lötyögésen.
- őszi taliról hazafelé volt egy kis kontakt hiba Székesfehérvárnál, az irányjelző reléről csúszott le egy saru.


Autózások + Találkozók + Nyaralás
Mivel az autó üzemképes volt, és érvényes műszakival rendelkezett, ezért tavasztól-őszig sokat autóztunk vele. Néha céltalanul az élményért, néha társaságban, néha kicsit muszájból.

A 126beach idén is elég sok munkát jelentett számomra, de azért jutott idő autózásra, és jó ízű beszélgetésekre. A résztvevők szavazati alapján kaptam egy 2. legszebb autó díjat, amelyet ezúton is köszönök mindenkinek. 

Az idei nyaralásunkat a varsói lengyel találkozóval szerveztük össze.
Mivel más polskisok csak a találkozóra mentek, ezért én a szokásosnál kicsit több alkatrésszel készültem, hiszen nem kevés kilométer várt még ránk a találkozót követő napokban.
Az odaútra egy 5-6 autós csapat szerveződött össze, Esztergomnál gyülekeztünk csütörtök este 10-11 körül. A rendszeres kerékösszetartás állítást leszámítva problémák nélkül haladtunk Varsóig (~800 km). Az éjszaka kellően hideg volt a Tátrában (5-6 fok), de legalább friss maradtam a szerpentinen történő duplakuplungolós visszaváltáshoz, amelyet elég gyorsan kellett véghez vinni ahhoz, hogy a maradék lendületünk ne vesszen el.
Az érkezés 13-14 óra körül történt, kissé fáradtan, de szerencsésen.  A találkozó kellemes volt, többnyire a Varsó városát ismertük meg. A szervezettség kicsit alacsonyabb színvonalú volt, mint az egy évvel korábbi találkozón, de a magyar csapat lefoglalta magát.

A találkozó hétfőig tartott. Mi ekkor Gdansk felé vettük az irányt (~400 km). Itt egy külvárosi, de tengerpart közeli panzióban töltöttünk pár napot. Az időjárás miatt volt alkalmunk bejárni a környéket. (Gdansk belváros, Stutthof, Krynica Morska)

Csütörtökön egy rendkívül ingerszegény 500 km-es autózás várt ránk. Gdansk-ot elhagyva a GPS bemondta, hogy "menj egyenesen 370 km-t"...hát ez 80 km/h-s átlagsebességet és 1 tankolást figyelembe véve minimum 5 óra, bármiféle irányváltás nélkül. Aznap Kielcéig mentünk, ahol egy rövid városnézést követően megszálltunk. 
Másnap reggel Reményi Zoli üzenetben küldött egy képet, amelyen a kocsim áll az aktuális szállásunk mélygarázsában. Nem igazán értettem a dolgot, de kiderült, hogy egyik facebook csoport tagja kapta le az autót. :)

A pénteki etap egy Kielce-Debrecen táv volt (~500 km). Visszasírtuk az előző napi unalmas autópályát. Útvonalunk lengyel és szlovák részén többnyire mellékutakon vezetett. Szlovákiába érve voltak olyan színes falvak, ahol még csak lassítani sem akartunk... Magyarországon szerencsére már tudtunk autópályát használni.
A hétvége idejére (Debreceni Virágkarnevál) egy közvetett ismerős külvárosi kerti házánál parkolt az autó.

A hazavezető út egy könnyed 370 km volt, az M3-M0-M7-8 utakat érintve. 
A teljes táv kb 2700 km lett, mindössze a korábban említett apróbb hibákkal. A távon fény derült rá, hogy a kilométerszámláló 6,5 %-kal kevesebb kilómétert számlál a valóságban megtettnél. Ezzel a korrekciós tényezővel számolva a teljesen dugig pakolt autóval, 2 személlyel 5,4 liter/100km-es átlagfogyasztás jött ki.



Az ősz során rendszeresen autóztunk erre- arra, így esett ez a Tarjáni talikor is.  DKW hozott össze egy kellemes hangulatú hétvégét. 

A fent említett javítgatások, fejlesztések megtörténtek, majd október 24-én letéliesítettem az autót. Kipakoltam a tél során szükséges szerszámokat, kiszedtem az akksit. Elvégeztem egy alapos külső-belső takarítást, majd letakarva, leponyvázva garázsba került az autó.

Ami 2017-ben megoldásra vár:
- az elefántfülnél elengedett a ragasztás a zsanér és az üveg között
- kicsit nehezen járnak az oldalüvegek
- váltó szinkronizálás
- kicsit még mindig magas a kocsi eleje, de lehet beül majd. Még nem sok kilométert mentem az új rugóval
- van 1-2 beépítendő dolog még



Dömi @ . Fiat 126 . 25 fotó . Szólj hozzá!

Lakatolás befejezése, fényezés kezdete

Utolsó bejegyzés óta megint történt 1-2 dolog

Májusban megesett a tavaszi találkozó, mely ez alkalommal Siófokon került megszervezésre. Kellemes hangulatú hétvégén vagyunk túl :)
Mivel irányomból senki nem érkezett megfelelő időpontban, így baleno-val mentem. A találkozón az autózás helyett inkább a közös programok kaptak fő szerepet, ezért nem is volt ez akkora gond.
Köszi a szervezést Losinak és Gyulának.



Június végén hívott a lakatos, hogy akkor 1-2 héten belül kész az autó, és hozhatom el :)
Gyors pontosítás következett a befejező műveletekről, szállításról, és a fényezőről.
Július első péntekjén leautóztam Dombóvárra, ott felvettem a bér autót. Ezt követően Kaposvár felé vettem az irányt, hogy a nyári találkozóhoz szükséges klubbos cuccokat és a játszós autót felvegyem Fantomee-tól (mégegyszer köszi!!). Ezek a dolgok Fehérvárra mentek nyuszyékhoz. Onnan Budapestre mentem, éjfél körül érkeztem szálláshelyemre.
Másnap reggel korán startoltam Kazárra. 1-2 apróságot még pontsítottunk a lakatossal, majd beraktuk az autót a furgonba. Dombóvár felé tartottam egy rövid szünetet, amikor nyuszy családdal találkoztam egy autópálya lehajtónál.
A fényezés azért Dombóváron történik, mert a választott műhelynek  van egy elég jó polskis referenciája, valamint a hozzáállásuk ugyanolyan a polskihoz, mint az éppen akkor elkészült Cadillachez.

Képek a lakatolás utolsó fázisáról, és a szállításról:
https://plus.google.com/photos/113898390560565486080/albums/5917237919478617553?authkey=CLbqzNHliKWvGw


Két héttel később került megrendezésre a 9. Fiat126 Találkozó, amely idén is jól sikerült. Pár embernek nagyon sok munkája van a hétvégénben, reméljük a jövőben több lábon álló rendezvény jöhet létre.

Ismét két hét elteltével a lengyelországi Kórnikba mentünk találkozóra, de erről majd Baleno-s bejegyzés fog születni, mert sajnos azzal mentem.

Időközben történtek egyeztetések a fényezővel is. Volt még 1-2 apróság, amit meg kellett szépíteni a fényezői tevékenység előtt.
Múlt hét csütörtökön személyesen is voltam az autónál, megnéztem a jelenlegi állapotot, valamint 1-2 részlet még tisztázásra került.
Jelenleg a hegesztési varratok tömítése zajlik. A fényezés várható elkészülte szeptember vége.
Képek
https://plus.google.com/photos/113898390560565486080/albums/5917239819364850225?authkey=CJifsfL2yJPJJg


Dömi @ . Fiat 126 . 6 fotó . 5 komment

Friss képek a lakatolásról

Téli találkozóra tartva csörgött a telefonom. A lakatosom volt, hogy van egy kis haladás!
Az autó padlója, és jobb hátulja készülgetett.
Az elemek hagynak némi kívánni valót maguk után, de (mások szerint is) szépen dolgozik az ember!
Továbbiak majd később...ráérünk.

Képek itt:
https://picasaweb.google.com/113898390560565486080/Felujitas20120210?authkey=Gv1sRgCPCpktrB2L2JDw


Előző blog óta történt:
Pápai tali: meg volt, szép volt. A talin végig taxiztam, de így legalább változtatos volt. Tunyinak utólag is részvét! Raver pedig ügyes volt szervezés tekintetében!

Közgyűlés: megváltottuk a világot! :)

Miskolci tali: most volt hétvégén. Off autó utasaként voltam, de a programok így is élvezhetőek voltak!   Köszi Marczin-ék!


2011.09.18. Vasárnap

Hónapokra visszanyúló Polskis blog.

Haladás van a kocsim terén?
Utolsó blog a téli taliról szólt.
Tata - kb 250 km
Utána volt egy tavaszi tali Tatán, amit igazi Csaba szervezett. Remek hétvége volt, leszámítva a kissé cudar éjszakai hőmérsékletet, és a vasárnapi esőt. Azt viszont sajnálom, hogy mindkét este korán "elfáradtam" :)
A talin Áron kocsijával vettem részt, amit ezúton is köszi.

Brehy - kb 1000 km
Június elején kijutottunk a cseh klub által szervezett találkozóra, amely Brehy nevű településen került megrendezésre.
Sajnos csak két autónyi utazóbanda jött össze.
Jött Piszkor Peti, és Dani haverja, illetve Hollo, és utasaként én.
Péntek délelőtt indulás, kényelmes utazás, kora este odaérkezés. A szombati program kis felvonulásból, külföldieknek kis kirándulásból, és egy kis autósversenyből állt.
Délután strandröplabda bajnokság kezdődött, amelyen nem tudtunk indulni, mert mire szereztünk két nőt a csapatba, lezárult a nevezés. (eredetileg 3 fős férfi csapat is nevezhetett)
A bajnokság után mi elkezdtünk játszani lengyel, cseh csajokkal, kb 3 órán át. Azt a bajnokságot meg is nyertük. 1 - 1 üveg sör volt a jutalom :)
Mást nem nyertünk, de nem is nagyon volt mit :)
Este a lengyel bagázzsal bandáztunk. Részünkről nem volt akkora megőrülés, mint a hazai talikon szokott lenni...de azért a hajnali órákban már Dani is folyékonyan beszélt angolul :)
Hazafele vezető út eseménytelen volt, gond nélkül teljesítették az autók a távot.

Agárd
Július végén volt a mi nagy talink. Bemutatni senkinek nem kell a rendezvényt. Az előkészületek és a lebonyolítás elég sok munkát igényeltek, de úgy gondolom megérte! (még a rossz időt is beszámítva)
Suzukival voltam jelen, mivel más nem nagyon volt, illetve a cipekedéshez is jól jött.
Esténként szokásos bulizgatás, kevés alvással, dehát ez erről (is) szól.
Vasárnap hazaindulás előtt még Oktatóéknál voltam ház, és polski viziten, illetve egy jót vacsoráztam! Köszi még egyszer!

Kórnik - kb 1800 km
A nyárra beterveztem egy lengyel túrát is. Eredetileg a toruni volt becélozva, de a mi talinkra abból a bandából (tudtommal) senki nem jött, ellenben a poznaniak szép számmal voltak jelen. A társaság a mi talink hétvégéjén folyamatosan győzködtek minket, hogy menjünk már, hiszen ők is eljöttek hozzánk, illetve az ő talijuk mennyire faszább lesz :) A talijuk mellett még egy magán-jellegű, de elég erős érv is szólt :)
Így alakult, hogy Kórnikba mentünk, nem Torunba. Csütörtök meló után suzukival felmentem Budapestre. Kocsit leraktam, Gyulához átültem, majd összeszedtük KG-t.
Már ekkora vicces volt rágondolni, hogy 1700 km-t fogunk utazni 3 ember 3 napi cuccával,,,és még vásárolni is fogunk. :)
Apró csúszásokból fakadóan már időben úgy jártunk, hogy inkább megvártuk Emesét és Bazt Rétságon, majd közösen tovább haladva Andit és Robit Zólyomban. Így 3 autóval mentünk Bielsko Bialáig, ahol aludtunk 4 órát, majd Jacek boltját fosztottuk ki. A bevásárolt cuccokat otthagytuk, majd irány Kornik, csupán 400 km.

A tali programját tekintve felemás, a szervezést tekintve fantasztikus volt. A szombati program nagy része abból állt, hogy 3-4 helyen megállt az összes autó, felsorakoztunk, majd a helyi polgármester köszöntött minket, majd mi a helyi polgármestert. Este a kempingben már izgalmasabb versenyek voltak, amit Robi már részletezett (http://garageblog.net/blog/marczinrobert/8163), Sajnos a késői vacsorám miatt a szlalomról lemaradtam, de sebaj. Majd jövőre.
A szervezés nagyon jó volt. A nevezési díjhoz kaptunk pólót, 5 étkezést, rajtszámot, stb...lesték kívánságainkat.
A díjkiosztón a többiek sokmindent kaptak, gratula nekik!
A Club126-nak is volt egy tartozása, mégpedig a nyári tali gyorsulási versenyének egyik díját kellet átadnunk Marcellnek.
A klub amúgy is vitt apró ajándékokat a szervezőknek, díjazottaknak (pólók, kulcstartók, öngyújtók, illatosítók, stb).

Vasárnap reggeli indulásunkkor jelentős tömeg tapssal köszönte meg a részvételt. Illetve pár embernek akkor esett le, hogy az egyik kocsiban 3-an utazunk :)

A hazafele út egy apró gyújtásszerelést leszámítva eseménytelen volt. Bialában felvettük a pénteken vásárolt alkatrészeket, majd haladtunk tovább. 1 polski, 3 fő, belül plafonig pakolt cuccok, tetőcsomagtartón komplett padló, két homlokfal, 4 doblemez, stb...állítólag ebből a polskiból egész Szlovákián át dudáltak a járókelőkre és a megőrülés határon lévő utasok üdvözöltek mindenkit :)
Éjféltájt már PMR-en keresztül énekeltünk Baz-nak, persze minden számból csak 1 sort tudtunk, de azt tökéletesen. Koncertünket Baz apró szójátékokkal viszonozta. :)

Éjjel - fél1körül jutottam újra a Suzukimhoz, amivel még leutaztam Veszprémbe. Egy kis energiaital, minden ablak teljesen lehúzva, Die Antwoord lemez betéve, és énekelve. Ez volt a receptem elalvás ellen, meg egy kis önpofozás. 1,5 óra alatt 2 órára Veszprémbe voltam. Másnap frissen, kipihenten jelentem meg munkahelyemen :)
Tanulság:
Mindenből a régi a jó!
Erről van itt szó!
Ez lesz életem koncertje!!

Jesenice - kb 1100 km
Idei - talán - utolsó külföldi túrám szeptember elején volt. A tavaly már meglátogatott Jesenicében volt a 126fan.cz klub találkozója. Szerencsére szép magyar társaság jutott ki a talira: 9 autó, 16 fő. Különböző időpontokban indultunk, és érkeztünk, de nagyon örültek nekünk.
Én Veszprémből indultam 4 órakor, az autómat Mosonmagyaróváron hagytam, és ott ültem be Szudas autójába. A cseh autópálya drágaságát, és rossz minőségét hanyagolni akartuk, ezért Ausztrián át, főutakon haladtunk. 6-kor indultunk Magyarországról, a GPS fél 3-as érkezést jósolt. Akkor még nevettünk ezen. Most már nem. A GPS eggyel északibb úton vitt minket, minthogy az indokolt lett volna. Néhol rosszabb minőségű, hangyapöcsnyi falvakon vitt minket, ami nem is volt gond, amíg nem volt fogytán a benzin. Kb 6 bezárt kutat találtunk, kezdett para lenni a helyzet. Egyik faluba pihent két rendőr a kocsijukban. Megkérdeztem, hogy mégis merre lenne egy nonstop nafta kút. Of korsz 2km-re volt tőlünk. 18 liter fért már a kocsiba :) Tényleg fél3-ra értünk a kempingbe, ahol szembesültünk vele, hogy se szoba kulcs, se recepciós. Gyors 4 óra alvás a kocsiban.
A tali nem túl eseménydús volt, de az apró játékok nagyon ötletesek voltak: állj meg egy vonaltól 126cm-re, meríts egy pohárba 126 mm folyadékot, Polski-darts, Polskiból célba dobás, Polski-kirakó.
A játékok feküdtek a magyar csapatnak: 4 díjat is nyert a banda.
Kema: Puzzle 3 hely
OGY: Puzzle 1. hely
Attila: Legmesszebbről jött résztvevő (800 km)
Pocok: labdadobálás 3. hely
Este szokásos multikulturális italkóstoló alapozta meg a hangulatot. Ismét megismerkedtünk pár - nem teljesen normális- arccal :)
Vasárnap Gyulát, Losit, Kg-t és Rékát hátrahagyva 7 autóval indultunk hazafelé. Petr segítségvel egy kicsit okosabban terveztük meg az utunkat, nem hagyatkoztunk a GPS 'gyors' verziójára.
Emese és Baz Pilsnenig kísért minket. Többiekkel tovább haladva gyönyörű tájakon haladtunk át, mintha nem is cseheknél lettünk volna. Minden falu szép, és rendezett volt. Bécs előtt Hollo, Csaba, Pocok, Stiffi úgy döntött, hogy megnézik az osztrák fővárost. Juli, Kema, Gedeon, Kolonics Attis háttérrel haladtunk mi tovább, Bécset kikerülve, Szlovákia csücskét átvágva Mosonmagyaróvár felé. Ott felvettem a kocsimat, gyors köszönés, majd irány Győr, majd Veszprém.
Remek túra volt ez is!

Pápa
ez még nem történt meg, de jó lesz, az biztos!



Február óta sikerült beszerezni a hiányzó kasztni elemeket, amiért nagy köszönet jár Kg-nak és Gyulának.
A szállításért pedig Karkinak! KÖSZI!!!!
A talikra való eljutás támogatásáért pedig köszi Áronnak, Hollonak, Gyulának, Szudasnak.


És mi van a polskival?
Hát pont a padlólemezt sikerült legutoljára beszerezni, amelyik legelőször kell. De eddig úgyis Karki autója készült, illetve én se siettetem a mestert, mert ha itt állna a kasztni kilakatolva, lefényezve, akkor se lenne időm rá. :(
A fenti mese a bizonyítéka, hogy azért el lehet jutni így is jó programokra! :)
Dömi @ . Fiat 126 . 11 fotó . 7 komment

2011.02.16. Szerda

Mesém a "biztosan akarom-e én ezt?" storynál fejeződött be.
Ezt követően mentem egy polskival, amit lehetőségem lett volna meg venni. Hát ott jöttem rá, hogy nekem EZ a polski kell. Az totál más volt, nem is kisműszerfalas, nem is az enyém, és nem is tudtam elképzelni, hogy azzal járjam be a jövendőbeli útjaimat.

Ígyhát nincs más hátra, mint további kasztnielemek gyűjtése, egyeztetés lakatossal, stbstb.
A kasztni elemek beszerzése kissé nehézkes, mivel több ígéretet kaptam, mintha választási kampány lenne.
A lakatosom a Tibeee autóját is lakatoló ember lett, így a szállítást a téli tali időpontjával kötöttem össze, hogy spóroljak idővel, pénzzel, úttal.

Tali péntekjén 8-kor indulás Veszprémből Győrbe. Győrben a kocsi berakása Áron segítségével a Ducatoba, majd irány Budapest. Ott tali Gyulával és Losival, szélvédő, oldalfal, ajtók, hátfal, és motortértető átvétel. Raktározásért köszi :)
Ezt követően irány a találkozási pont, ahonnan egy darabig kísértem a csapatot, majd Kazárt céloztam meg. Ott leraktam az autót, egyeztettem a lakatossal, és irány Bogács.

Tali kellemes volt, leszámítva az elcsapott őzikét. Tiszafüredre menet egy szembejövő autó előtt átfutva került elém szegény, Nem élte túl a találkozást.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem egy konvojban haladó polski kapta el, mert akkor biztos nem úsztuk volna meg anyagi kár nélkül.

Vasárnap hazafelé még nyuszyéknak leszállítottam Pestről 4 felnit Fehérvárig, majd 4 körül Veszprémbe értem. 810 km volt a hétvége.

Lakatolás nem tudom mikor lesz kész, majd egyszer.

Ezek az elemek kellenek még:
csomagtér fenéklemez
pedáltartó lemez
laprugó híd
padlólemez
első külső doblemezek
Aki tud valami beszerzési módot, szóljon!


Dömi @ . Fiat 126 . 7 fotó . 9 komment

2010.09.08. Szerda

2010. augusztus.
Kocsival napi 40 km, nyaraló-munkahely-nyaraló
Baj nincs, kisebb állítgatások szükségesek csak.
Utolsó héten néha alapjáraton virít a töltésjelző, de egy kis motorforgatás után alapjáraton is jó.
Ajtó nyitás nem működik, elefántfül által jutok be mindig.
Egyszer Zircen mögém jött egy rendőr, villantott, megálltam. Rám szólt, hogy tilosban állok, majd bement a boltba. Kapja be.
Egyszer Veszprémben sötét, aszfaltos egysávos erdei úton jött szembe egy autó refivel. Villantok, nem veszi le. Felkapcsolom én is fixre. Félrehúzódik. Elhaladva látom, hogy rendőr autó. Így kell levillogni. Azért gyorsan elmentem onnan.

Hétvégén irány haza, Zirc után töltés megszűnt. Gyors ellenőrzés: ékszíj, kábelek rendben. Sietősre vettem a figurát. Kocsi 95ig zörög mint az állat, de utána megszűnik a zörgés, és elkezd húzni, mintha turbós lenne.

Hétvégén generátor csere. Gyorsan ment, zörgés is elmúlt, töltés is lett.
Cseh túrára való felkészülésként összekészítettem a szervíz csomagot.

A következő héten néha bizonyos fordulaton zörgött a csigaház, de csak gyorsításkor. Kicsit meg volt repedve az első burkolat. Pénteken, az indulás napján elhallgatott. juhé.

2 óra után kilőttem a cégtől, haladtam Győrbe, Pápa felé. Félúton nagyon hangos lett a kocsi, megálltam, lógott a csigaház. Meghúztam a pár csavart, akkor jobb lett.

Fél 4-re hazaérte, kipakolás, bepakolás, indulás a találkozó pontra.
Nyuszy 2-szer megkérdezte: "Ne menjünk Suzukival?"
"áá, jó lesz ez"

Késve, 5 körül indulás. Szépen haladás 3 autóval a szlovák-cseh határig, majd találkozás Piszkor Petivel.
Szelepfedél tömítés csere. JAJ-JAJ

Indulás. Pár km után erős benzinszag nyomja el az olajszagot. JAJ-JAJ. Félreállás. visszafólyó cső visszanyomása a karbiba. Haladás, továbbra is beszélgetésre alkalmatlan zajban.

Egyszer csak egy halk fémes hang. Majd egy durvább, és a zörgés szinte megszűnt. JAJ-JAJ.
Pont jött egy pihenő, félregurulás. Alsó U- alakú lemez már elveszett. Innen benyúlva kiszedtem egy ventilátor darabot. JAJ-JAJ.
126fan is ki állt. Hollo és Piszkor Peti ment tovább.
Az előzmények tudatában persze volt nálam komplett csigaház, ventilátorral.
Csere kisebb szívásokkal 3 óra alatt lámpafényben.

Haladás tovább, már csendben. Egyszer ismét fémes koppanás. JAJ-JAJ.
Találkozó a másik két autóval. Olajbeöntő sapka elveszett. JAJ-JAJ
Rongy, erős zacskó és gyorskötöző segítségével pótolva.

Haladás tovább, egyszercsak dugó. JAJ-JAJ.
Aztán megindul a sor, kiégett magyar kamionpótkocsi miatt volt a torlódás. JAJ-JAJ.

Haladás tovább, hajnali 3 körül érkezés a kempingbe, utolsó 10 km ködös, esős, felfestés nélküli út. Élmény.

Kevés alvás, felsorakozás, cseh-teszt oldás, olajbeöntő sapka kapás, vonulás, vár nézés, Piszkor Peti kuplungelégetés. JAJ-JAJ.
Pihenő alatt belső, alsó kipufogó rögzítő csavar pótlás a kocsimban. JAJ-JAJ
Oldalemelés, kóla spriccelés fecskendővel, elindulás, haladás.

Peti rossz irányba megy, megáll, megtaláljuk. OK, mehetünk. Fordulás közben az útszakasz egyetlen keskeny padkás részén a  környék egyetlen tisztességes trágya kupacába tolat. Kicsit fel is feküdt az autó. JAJ-JAJ
Miután abba hagytuk a röhögést, kihúztuk, és haladtunk tovább.

Irány Cista, Patrik, Michael, Petr, Hanka, Nyuszy, Dömi ebéd.
Petr ad kuplungot, többiek kempingben szerelés
Ebéd után másik vár rom látogatás, majd vissza a kempingbe.

Este eredmény hirdetés, Piszkor Peti, Hollo nyer.
Majd nyárson sütés, sörözés, pálinkázás, alvás.

Másnap 9-kor indulás, Lány kihagyás, Prága meglátogatás.
Éles kanyarban kerék beleérés az ívbe, JAJ-JAJ. Parkoláskor igazítás.

Prága elhagyás, gond nélkül jövés. Közben Mustang által előzés jobbról kétszázzal. Beszarás.

8 körül magyar határ átlépés. Műszerfal világítás eltűnés. JAJ-JAJ.
Világítás van, haladás tovább.

Fél-9kor érkezés haza. Kávéztatás, pakolás, indulás Suzukival Veszprémbe. Csendes, van benne fűtés, fura.



Ennyi volt a mese. Tudtam, hogy szét fog esni a turbinalapát, de reméltem, hogy kibírja odáig. Hát nem bírta, de még így is megérte elindulni erre a túrára. A 3 órás szerelést feledtették az élmények.
Egyébként az elmúlt egy évben, beleértve a lengyel túrát is, nem jött ki ennyi hiba a kocsin, úgyhogy kicsit meg is lepett ez-az.

Kocsit most már tényleg szétszedem. Őszi talin nem akarom újra ezt játszani :)

Csapatnak köszönöm a folyamatos segítséget, várakozást!

Dömi @ . Fiat 126 . 12 fotó . 45 komment

2009.11.14. Szombat+FOLYTATVA

Meghalt?

Fájó szívvel írom ezeket a sorokat. Évek óta küzdöttem a folyamatos gondokkal, próbáltam a lehetőségeimhez mérten, ahogy csak lehetett javítgatni, szépíteni. Sokan imádták, sokan szerették, de van olyan is, aki utálta. Néha nem is használtam, hogy kíméljem, vagy őt ,vagy magamat :) Voltak terveim vele, amiket lehet most fel kell adnom...


Folyt. köv.


Sose írtatok ennyit a blogomhoz, ezért folytatás, amiből kiderül, hogy mi meghalt-e?

Ez amúgy az október-november összevont blog, csendesség van a gépjármű körül.

Az előző bejegyzésben említettem, hogy néha fura hangok, és rázkódások érzékelhetőek a váltóból elinduláskor. Na probléma csak annyi volt, hogy a váltó tartó gumibakok totálisan el voltak válva a fém alapjuktól, így a váltót csak az U-alakú vas tartotta, de az meg ugye nem rezgéscsillapító. Bak csere után a jelenség megszűnt.

Voltam őszi találkozón, amit megint nem írok le, mert úgyse olvasnátok el, mert azt keresitek, hogy mi meghalt-e? Meg amúgy is más leírta már.
A talin a kocsival csak annyi volt a gond, hogy néha az egyik feszültségszabályzóról generátorra csatlakozó kábel saruja kitágult, és nem volt tötttttés. Jah meg a fűtésem elég füstös és büdös, annak ellenére, hogy előtte hétvégén gondosan kitakarítottam a termosztát házat.

Amúgy a mocskos, tróger, kókler, szakbarbár, faszkalap, lehúzós, polski lenézős, ember átbaszós, meg nem csinálós de kifizettettetős Chapó Gumi és Gyorsszervíz (ez itt a reklám helye) visszafizette a tavaszi futómű állítás díját, miután saját magával logikai ellentétbe keveredett, és minden tény azt támasztotta alá, hogy ő kifizettette az első futómű állítását is, miközben hozzá sem nyúltak a futóműhöz.

A július óta bérelt garázsban eddig csak az én kocsim állt, október eleje körül jött az ötlet, hogy meg kéne nézni, befér-e két polski, mivel Áron is pihentetni akarja a kocsiját a téli időszakban (én meg folytatni a nyáron elkezdett vakarás projektet).  Egy próbát tettünk azonnal, de a kerekek pont az aknát fedő vékony deszkákon állnának, ami azért nem egy életbiztosítás. Pár héttel később sikerült odarendezni egy vaslemezt meg egy erősebb funér lapot (ami azóta vaslemezre lett cserélve),így már bátran próbáltuk ki a Tú in Ván beállást. Teljes siker következett, a 2 polski gyönyörűen befér a garázsba, pár szivaccsal még a véletlen falhoz érintkezést is kivédtük. A kocsikák így várják, hogy legyen rájuk időnk, vagy hogy kitavaszodjon.

Amúgy a kipufogóm meghalt-e. Még lengyel túra előtt szereltem le az autóról, mert már nagyon zörgött. Kisebb repedés ismét volt rajta, de belülről fakadt a fő probléma. A dobot flexxel felnyitva látszott, hogy a furulya elvált a leömlő bevezetésétől, és az zörgött ott. Egyelőre a pincében várja, hogy mi legyen, de nem sok értelmét látom már a javítási próbálkozásnak. Sajnálom ezt a kiput, kurva jó hangja volt, de a 2007-es Egri találkozó óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal szoptam vele. Ennyi.


+1 eszembe jutás!
Voltam Unixos kamionon méretni.
Első fék: 1180/1212 N, 3 % eltérés.
Hátsó fék: 896/856 N, 4 % eltérés,
Kézi fék: 822/600 N, 27 % eltérés (állítani kéne tán a bowdenen)

Lengéscsillapító:
Első: 31/45%
Hátsó: -6/-7 % (elpattogott)
Tán az ültetés meg a nagy gumi hozza ki belőle az állatot. De egyébként itt van az asztalom mellett négy új Statim lengéscsillapító.

Féken meglepődtek és örültek az emberek meg én is, a lengéscsillapítók meg majd  cserélve lesznek.
Elvittem a Puntót is, fék persze jó, és a lengéscsillapítók is, amin az Unixosok eléggé meglepődtek.(állítólag 2 éve nem mértek olyan 1-es Puntót, amin jó volt a hátsó lengéscsillapító.
Dömi @ . Fiat 126 . 10 fotó . 24 komment

2009.09.04. Péntek

Csak most jutottam odáig, hogy beszámoljak róla, de Meg volt a NAGY túra!!!

19-én este 8kor indultam, beugrottam Angiért majd irány Komárom.
Ott találkoztunk Szilvivel és Nyuszyval, valamint egy gyors kólázást ejtettünk meg Kliment Laciékkal.
Ezt követően Zólyomig csak egy pisilés erejéig álltunk meg.
Onnantól kezdve a storyt napi bontásbana csajoska.blog.hu-n olvashatjátok, én csak 1-2 személyes részt írok le ide. :)

Az első lengyelországi pihenőnél jártunk megtett kilométereket tekintve 4-500 km környékén, ez azt is jelentette, hogy a hengerfejtömítés csere óta ennyit tettem meg. Ergo utána kell húzni a csavaroknak. A cidri lengyel hajnalban kifejezetten jól esett a meleg motortérben turkálni. Gond nélkül megtettem, amit a nagykönyv előír, és már robogtunk is tovább.
Személy szerint elég jól bírtam a kiképzést, volt 1-2 holtpont, de koffeinnel átvészeltem.

Pénteken a boltozások elég nagy csalódást okoztak, tulajdonképpen nincs több cuccuk ott, mint az itthoni akármelyik keleti autós boltnak. 2 kondit, 6 'szelepfedélfieber és alátét együtt" dolgot és egy olajteknő tömítést vettem, majd irány a tenger!

Szombaton nothing special for me. Versenyezni nem akartam, így marad a száj tátás. Este kis itóka, majd alvás a lengyelek bulizására, amely a sátor falán keresztül is látható  lángcsóvákban bővelkedett :)

Vasárnap kölcsön vettem a Csajost utasnak, amíg Angi kiküldetésben volt Attilánál. Volt olyan félóránk az út során, hogy folyamatosan visítottunk a röhögéstől, azon kívűl meg folyamatosan tescos ropit és Króvkit táplálkoztunk.

Hétfőn Jaceknál bevásároltam sok apró kacatból sokat. Meg vettem 2 kasztni darabkát is, amit tuti cserélnem kell majd lakatoláskor. Amíg vártam a többiekre, kicseréltem a szelepfedél tömítést, mert már kicsit eresztette az olajat (csesztem kicserélni odafelé a szereléskor).
Bontózástól elvették a kedvemet, így ott csak nézelődtem.
A hazaúton Zólyomnál elbúcsúztunk a többiektől, majd 40 km együtt haladás után Angival letértünk a Budapest felé tartó brigádtól Komárom irányába. A legrosszabb 150 km következett sötétben, kimerültem, egyedül.

Egyik faluban stop táblás elsőbbség adási kötelezettésgem volt, meg is álltam, 2-szer elnéztem mindkét irányba, majd átmentem az úton.
Angi: -hülye biciklis lámpanélkül jött
Én: - milyen biciklis?
Angi: -2 méterre mentél el tőle, jött keresztbe.
Hát nekem eléggé kimaradt az illettő. Utána abban a faluban még volt pár görkoris, biciklis akik az út közepén kivilágítás nélkül közlekedtek este 9-kor. I love it.

Hip-hop a magyar határon voltunk, és már csak 50 km volt hátra. :) :)
Folyamatosan letekert ablakkal jöttem, hogy jöjjön az arcomba a hideg levegő, de még így is elég tompa voltam.
Angi: -láttad?
Én: -mit?
Angi: -ott állt egy őz a szemközti sávban
Én: -hát ez is kimaradt
Monjduk seggel felénk a túlsó padkán volt, de azért látni kellett volna.

Szerencsére gond nélkül hazaértünk fél 11-re. Ki se pakoltam teljesen, mentem aludni, mert 3 kor kelnem kellett munka miatt. 10 óra munka közben kiszámoltam, hogy az elmúlt 6 éjszaka alatt kb 25 órát aludtam összesen, ami elég szar átlagot ad ki :)
Délután kipakoltam teljesen a kocsiból, netezgettem,...de nem bírtam a seggemen ülni...muszáj volt menni valahova. Miután a röhögéstől könnyezve elolvastam Csajos blogját, 8-kor kocsiba pattantam és irány Balatonkenese, ahol a veszprémi barátaim vártak már a frissen elkészült spagettivel (ami kifejezetten jól esett, mivel szerda óta nem ettem rendes főtt ételt).


Tegnap előtt észrevettem, hogy a töltés jelző nem jelez gyújtás ráadáskor. Elég hamar meg is lett a hiba, a feszültségszabályzó csavarjai valahol elhagyódtak, és csak úgy lógott a levegőben. Pótoltam, most jó.


Összegzés:
Az eddigi legjobb polskis túrám volt ez. Nem is feltétlen a találkozó programja miatt, hanem amit a magyar csapat, illetve a sors kihozott belőle (hamarosan elkészülnek Csajos bejegyzései a hátralévő napokból, akkor megtudjátok Ti is). A kocsiban is pozitívat csalódtam, a tervezett szerelésen kívűl csak a szelepfedéltömítés csere volt csak, de az is a hanyagságom miatt. A becsomagolt sok-sok alkatrészt ki se kellett bontanom. Illetve odafele Lódznál kezdődött egy jelenség, ami abból áll, hogy néha egyesben és kettesben klattyogó hangot ad a váltó. Azóta megtettem kb 1800 km-t különösebb probléma nélkül. De majd azért utána járok a dolognak.
Köszönöm mindenkinek aki itthon izgult és drukkolt értünk, illetve a csapatnak az alaphangulatot meg minden mást.

Jövőre ugyanígy???
Dömi @ . Fiat 126 . 12 komment

2009.08.04. Kedd

Csak most írok, mert nem volt pofám egy hónapban 3 bejegyzést írni. :) :)

Kasztni pucolás:
Július közepe környékén jutottam el a belső tér alakításával oda, hogy lealapozzam azokat a felületeket, amik biztosan nem kerülnek lakatolásra. Előtte az illesztéseket szépen kinyomtam varrat-tömítővel, majd mehetett rá a szürke alapozó. Most egyéb elfoglaltság miatt kicsit áll a projekt, de a tovább haladáshoz amúgy is olyanokat kéne tenni, ami a használást kizárja, az meg nem jó az ilyen találkozós időszakban.
Egyik nap tartottam egy gyors mosást is.


Nyári tali (röviden tömören):
Péntek: 8-kor érkezés, pakolás, regisztrálás beindítása, boltba menés, strandon hesszelés, Rékát vízbe dobálás félórán át, alelnöknek szavazódás, hatalmasat evés, pálinkázgatás, sörözgetés, nem éneklés, relatív korán aludni térés.

Szombat: Korán kelés, délelőtt regisztrálás, közben sok nevetés, délután a placcon hesszelés, felvonulás, díj átvevés (persze nem sajátot), tombolán gyári gyújtáskábel nyerés, finomat vacsorázás, pálinkázgatás, sörözgetés, majd egy büfében kikötés:

A kempingben volt egy büfé, ami hivatalosan talán 10 órakor zárt, de mi(Peti, Dani, Peti, Ricsi, Áron, Brigi, én (kb.)) 2-kor még kaptunk sört. Jött is a nagy ötlet, hogy írjunk be a vásárlók könyvébe, valami kedveset!
Adatok kitöltése:
Név: beírtuk mindenkiét
Irányító szám:
- Kiét írjuk be? Mindenki máshol lakik (Szfv., Szombathely, Győr, Szeged, stb)
- Átlagoljunk!!!
-Oké! 9012+8200+8000+...
Na aztán ez már meghaladta a képességeinket, de azért írtunk pár dicsérő mondatot, bár arra már nem emlékszem, hogy konkrétan mit.
Tényleg nagyon rendesek voltak a pultosok, még hidegszendvicset is gyártottak, meg egy rossz szót nem szóltak, hogy igyunk már máshol.
Na aztán 3-4 óra körül visszatértünk a polskis területre, ahol a szlovák-magyar buli magyar oldalát erősítettük, mert AntiRaszta és KG már eléggé fáradtnak tűnt (lásd képek :) ). Itt még buliztunk egy kicsit a napfelkeltéig, aztán aludni tértünk.

Vasárnap: elég nehezen ébredés, másnaposnak levés, a placcon kicsit gyógyulás, majd szerelés, eggyet gyorsulás elállítódott gyújtással, kempingbe visszatérés, pakolás, Petinek segíteni próbálás, indulás Veszprémbe, majd tovább Badacsonyba, hekk evés, jó baráttal beszélgetés, 8-kor indulás Veszprémbe, 9-kor Brigi kirakás ott, majd indulás Győrbe, az úton nagyon menés, nehogy elalvás, sok Balatonról hazatérőt előzgetés.

Röviden tömören ennyi volt a hétvége.

Műszaki gondom volt azért:
Pénteken a bevásárlás után nem indult a kocsi, akkumlátor gyengeség miatt. Szerencsére pont leejtős utcában álltam, úgyhogy begurultam. Nincs töltés. Kempingbe megnézve a dolgot a generátorról lecsúszott a fesszab egyik saruja. Gyors szerviz, és már kész is.

Szombaton a vonulás végén, illetve vasárnap a ipari parkba átvonuláskor is eléggé büdöske jött a motortérből, és iszonyú meleg volt a motor.
Amikor már viszonylag jól voltam, elkezdtem szerelni. Kicseréltem a szelepfedél tömítést, mert már kicsit tolta az olajat ott a motor. Meg felraktam egy ékszíjat is, mert nem árt. Itt eszembe jutott a kempingben reggel zajlott szitu:
A kapuban Gabe suzukija mögött találtam egy elhasználódott ékszíjat:
-Gabe, nem a suzukiból hiányzik ez az ékszíj??? (voltam én a nagy vicces)
- hülye vagy? dobd ki a francba
-Jóvan.
Aztán ki is dobtam, a valószínűsíthetően az én kocsimból elmaradt ékszíjat :)
Ezután még gyújtást kellett állítanom, mert kb. 5 fokra el volt mászva.
Amúgy meg eléggé kerepelős hangja volt a kocsinak hazafelé, ezért az elmúlt hétvégén állítottam szelepeket. Nem sok javítani való akadt a hézagokon, de a zörgést illetően a gyanúm most a kipufogóra terelődött.
Majd egyszer leszerelem, aztán jön a FLEX.

Másrészt a műszerfalammal is csinálni kéne valamit, mert erős külső fénynél a töltés visszajelző elég nehezen vehető észre. (mint a fenti story mutatja is).


Köszönömök: mindenkinek mindent. Szervezést, vacsit, segítséget, részvételt, jókedvet, mindent.

KÉPEK: én nem fotóztam, de a mások által feltöltött több mint 5000 képből, kiszedtem a hangulatosabbakat: http://picasaweb.google.com/gy.valastyan/VOrszagosFiat126TalalkozoAgard#
Dömi @ . Fiat 126 . 12 fotó . 17 komment

2009.02.27. Péntek

Lassan ideje megírnom a januári összefoglalót, meg akkor már a februárit is.

Emlékeim szerint januárban semmi nem történt, tanultam a vizsgáimra. Na jó, tanulás közben sok-sok időt csesztem el vaterázással, ezáltal jutottam sok-sok új alkatrészhez. Többségük csak tartaléknak kell, hogyha szükség van rá, akkor legyen.

Februári 13-14-15 -én került sor a szokásos év eleji kötelező szervízre.
Péntek délután értem haza Veszprémből, majd egyből neki álltam ténykedni.
Leeresztettem az olajat a motorból, levettem az olajteknőt. 2 csavarral feltettem egy régebbi használaton kívülit, amit nyugodtan támasztok alá, mert kárt már nem tehetek benne(már be van horpadva).
Következett az olajszűrő tisztítás és vezérműlánc és főtengely szimmering csere. Különösebb komplikáció nem adódott, azt leszámítva, hogy a "polski fiat" csomagolású új vezérműlánc laza volt. Ismét éljenek a ma kapható alkatrészek. Csanak tanácsára a feszítők állítgatásával feszesebbre sikerült varázsolni az apparátot. Egy kis piros takony segítségével össze is szereltem a vezérlést. Este még gyorsan kiszedtem a motort, majd nyugovóra tértem.
Szombaton Petike váltóját ütyködte Áron és Pet az aknán, addig én a boncasztalon belső főtengely szimmeringet cseréltem. Szerelgetés közben feltűntek a furulyagumik halálnak betudható olajfoltok is, ígyhát azokat is kicseréltem.
Közben Áron kipucolta a karbit is.
Motorberakás után felraktam az olajteknőt, feltöltöttem a rendszert olajjal, beállítottam a gyújtást, majd röffent is a szerkezet.
Vasárnap másodszor is megheggesztettük az ülésemet. Pár héttel korábban már egyszer eltörött a vezetőoldali ülés egyik merevítője, de az akkori heggesztés nem tartott 1 hétnél tovább. A legutóbbi javítás nagyobb sikert aratott (eddig).
Ettől a karbantartástól érezhetően kellemesebb hangja lett a kocsinak és még jobban is megy.

Hétfőn Áronnal tettünk egy kört a tavaszi találkozó programjait meglesve, itt 1-2szer kicsapta a GPS töltő a biztosítékot, ennek később majd lesz jelentősége.
Szerdán délután még voltam Bálintnál, a hátsó kerékcsapágy hézagokat állítottam, valamint kicseréltem a bal hátsó spirálrugót egy kevésbé ültetettre, így nagyjából normálisan áll már az autó. Kerékösszetartás állítás után elhagytam a helyszínt, és vártam a pénteket.

NA és akkor múlt hétvégén jártunk Aggteleken is.
Pénteken fél 10kor akartam indulni, rajtam kívül álló okok miatt (áááá semmi köze Brigihez :) ) csak 10kor sikerült. Hipp-hopp fent voltunk Budapesten, ahol elöszőr a Motopolnál, majd a Báró-Kernél (friss klubbolt) vásároltam picikét, majd irány Gyöngyös, ahol már várt minket KeMa(négyzet), Cincinlovag(négyzet) és Pocok.
Rövid érvelés után nekivágtunk a Mátrának, ahol boboztunk egy gyorsat, majd folytattuk utunkat Brazílián át Aggtelek felé. Este laza evés, majd kevésbé laza ivás után 4 körül kerültünk ágyba.
Másnap gyönyörű Szlovák tájakon át autóztunk Betlérre turistáskodni, majd vissza. Aggteleken egy kis pörgés-forgás, jégcsap-harc és barlang látogatás volt program. Esti program a szokásos, de szerencsére éjfélkor már alvás volt.

Vasárnap nem húztuk sokáig az indulást, mert elég nagy út várt ránk. Cincinlovagékkal 10kor elindultunk, ezúttal a Eger felé vettük az irányt, amit nem is bántunk meg, mert megint iszonyat jó helyeken jártunk.
A M3-as pálya végén egy gyors elköszönés erejéig megálltunk, majd folytattuk utunkat Győrig, ahova 3-ra értünk, összesen 320 km megtétele után. Ebédelés és pakolás után fél 5 után indultunk Rábahídvégre (Szombathely mellett található), de előtte még egy tankolás.
Itt produkálta az autó az egyetlen meghibásodását a hétvége alatt:
A benzinkúton üzemeltem volna be a GPS-t,de elkezdett a központizár furcsán viselkedni. Gyújtást adtam, akkor zárta az ajtókat, de indítózni nem tudtam, meg hasonló mókák. Megpróbáltam, hogy akksisarut leszedem, és visszarakom, de semmi változás. Ekkor bevetettem az "5 Ft-os trükött", amivel lett gyújtásom, de indítózni még mindig nem tudtam, de azt is megoldottam "csavarhúzós trükkel" (ekkor szídtam a túlbonyolított elektromos rendszert, és áldottam a felfedezett kiskapuit). El is indultam Pápa felé, de egyszer csak kinyílt az ajtóm, amikor villantottam egy lámpa nélkül közlekedő szembejövőnek. Hát mondom ennek fel sem tréfa, nem lenne vicces, hogy minden refi kapcsoláskor kinyílna az ajtó. További próbálgatáskor kiderült, hogy vészvillogó kapcsoláskor is nyílik.
Meg is álltam, hogy kikutatom a bajt. Első tippem a szivargyújtó külön szálon és helyen lévő biztosítéka volt, Ugyanis a GPS szivargyújtója elég buzi, már többször is kiütötte a biztosítékot, amikor nem kellő figyelemmel dugta be az ember. Azzal semmi baj nem is volt, lévén vagy legutoljára csak egy 30A-os biztosítékot tudtam betenni, tehát nem azt ütötte ki a rövidzárlat. Vetettem egy pillantást a biztosíték táblára is, ahol szembetűnt, hogy az 1-es számú nem oké. Kicseréltem és minden rendbe jött és folytattuk utunkat. Ez van, amikor az ember túlságosan hozzászokik a túlbonyolított elektromos rendszerhez, és a legevidensebb hibára már nem is gondol.

Szóval haladtam a Győr-Pápa-Devecser-Rábahídvég útvonalon, az utolsó 70 km persze szakadó hóban, de az aszfalt csak nedves volt, úgyhogy csak a lámák akadályoztak hosszabb-rövidebb ideig. Fél 7kor érkeztünk meg Brigiékhez. Itt is evés-ivás(madjnem több kaja volt ott, mint Aggteleken a 30 emberre), pakolgatás, majd 8 óra után indulás Veszprémbe. Végig szakadó hó, aszfalton is, de a tapadással nem volt gond, 80-90 km/h-t lehetett tartani.
Fél 10kor állítottam le a kocsit a kolesz parkolóban. Vasárnap 530 km-t a hétvégén meg majdnem 1000-et tettünk meg a kis elektromos gubancot leszámítva gond nélkül.
A találkozót köszönjük mindenkinek, igazán jól éreztük magunkat!
Képeim itt láthatóak: http://picasaweb.google.hu/gy.valastyan/Aggtelek2009022022#


Ma kicsit állítottam a benzin-levegő keveréken, mert nem úgy indul az autó, ahogy szerelés előtt. Valamint kicseréltem a törött első rendszámtábla tartót, ugyanis Aggteleken kicsit keményebb volt az a hókupac - amibe belementem -, mint gondoltam.

Szombati frissítés: kicseréltem a szelepfedél-tömítést, mert elfingta magát. Kicsit megtörölgettem a motorteret, majd állítottam a kuplung holtjátékon.

(jah és még Aggteleken vettem 2 első hótálcát Pocoktól!)
Dömi @ . Fiat 126 . Szólj hozzá!

2008.12.27. Szombat

Hát már december van? :)
Akkor lassan blogolok.
Történt sokminden az utolsó (11.03.) bejegyzés óta, csak mindig láttam már a következő eseményt, és ezért nem írtam semmit, mert együtt akartam. :)

Szóval a fék jó lett, azóta is jó. Mondjuk esetleg egy kis fékdob szabályozást meg lehetne ejteni, de nem vészes a téma.
Valamikor november elején felkerültek a téli kerekek, szerelés közben észrevettem, hogy a bal hátsó kerék csavarlyukjai eléggé ki vannak tágulva. Nosza kicsit előre hoztam az amúgy is tervezett téli felnigarnitúra felújítást. Fogtam egy felnit a pincéből, majd irány a jól bevált veszprémi felni felújító műhely. Akkor csak 1 db-ot csináltattam meg: szemcseszórás és fehérre szinterezés eljárással.

Volt kis kaland az ablakmosó folyadék tartállyal is: nekem a tasak a jobb első lámpa alatt helyezkedik el. Az helyzetjelző izzó szépen kiesett a helyéről, majd kiolvasztotta a tasakot. Igazából nem zavarja a működést, csak ha a felénél több folyadékot töltök bele. Volt itthon egy másik tatyó, de annak a pumpája kifingott. Valamelyik hétvégén Polskinak pont Győrben volt dolga, ígyhát hozott magával nekem egy gyári(??) tasakot. Képek között megnézhetitek milyet, én még ilyet nem láttam. (mondjuk amikor elkezdtem pucolni a mocsokból, nem gondoltam volna, hogy annak az első fele átlátszó :) ) Be is szereltem, pumpa nyikorgó hangot ad, küzd ezerrel, néha-néha nyom valamit, de ennyi. A pesti közgyüvin Hollo felhomályosított, hogy a pumpák nemes egyszerűséggel cserélhetők. (azt hittem, azok úgy bele vannak öntve, vagy franc tudja). Az elmúlt hétvégén játszottam velük. A gyári pumpájának beszívó csonkja kisebb, mint az utángyártotté, ezért a szép tasakot száműztem. Az először csereként betett tasakra raktam rá az én szétolvadt tasakosomnak a pumpáját.
Köszi Polskinak a tasakot, meg Hollonak a tippet.

Apropó közgyüli: voltam ott is.
Jó móka volt, örültem, hogy megint találkozózhattam picit. Veszprémből mentem, BP-re egy 4+1-es konvojban érkeztem. A pesti rendes vonulásból kimaradtam, inkább magamat eltévedés ellen tutira bebiztosítva haladtam 3 GPS-szel rendelkező klubtag Off-os autói között. Vacsi jó volt, hatalmasat kajáltunk. A veszprémi találkozót meg igyekszünk az elmúlt győriekhez hasonló színvonalon megszervezni. Hazafelé még beugrottam megnézni egy foszöld egy babakék és egy hófehér kasztnit. Szép munkák! Jelentem, Hollo vezet! :)

Közgyüli előtti egyik hétvégén Budapest felé jártam, így volt alkalmam elhozni az új (számomra) üléseimet, melyeket Hollo szerzett nekem. Ezúton is ezer hála!
Az üléseket december elején helyeztem be a gépjárműbe. A régi suzuki ülések Petike kocsijában landoltak a könyöklőkkel együtt. A hangszóró kiemelőkeretes ajtókárpitok helyett beszereltem azokat, melyeket bontóból szereztem még nyáron és szép állapotban vannak. Mivel az új ülésem direkt polskiba készült sportülés, ezért a térképzsebek is visszakerülhettek. Az ülések királyak, kabát nélkül pont tartják a hátamat. Még valamikor tervezek egy üléssín hosszabítást, hogy hátrébb lehessen csúsztatni őket, mert így kicsit közelebb vagyok a mindenhez. A könyöklők most még nagyon hiányoznak, de nem vagyok hajlandó átfúrni ezeket az ajtókárpitokat.
Ezzel a lendülettel Peti segítségével kicseréltük a benzin beöntő csövet is, mert egyre-egyre nőtt a fogyasztásom és a csőre kukkantva is elég repedezett kép tárult elém. Remélem a beszerelésre került gyári cső rendesen szolgál majd.

Kb tavasszal szerelhettem ki a hamutartó helyén lévő óra tartóját, ami nagyon undorító-fos-szar-hányás-sárga színű volt. De az is ilyen rücskös féle. A felnis eseményig nem jártam a szinterezős környékén, ezért csak a kocsiban hánykolódott, de most le lett szinterezve feketére. A múlt hétvégén be is kűzdöttem a helyére.

Karácsony alkalmával le akartam szintereztetni még 3 felnit, hogy teljes legyen a garnitúra. Vittem a műhelybe 4-et, hogy ha esetleg valamelyik rossz lenne, akkor is tudjon dolgozni az embör.
Aztán egyszer csak jött a telefon: Amelyik felnit gumi nélkül vittem, kissé megcsiszolva, azt görgőzni kéne 4000 Ft-ért, amit inkább kihagytam.
A másik 3-ból, amit gumizva vittem oda, 2 db totál kuka, a harmadik meg jó. Végülis jófej volt a csóka, ingyen görgőzte a megcsiszoltat, így elkészült még 2 db, amiket péntek délután vehettem át. Az utolsót majd viszem, ha ezt a kettőt felgumiztattam. A felniken lévő gumikról tudtam, hogy öregek és kukába valóak, de amit mutatott a hapsi, az szép volt: az egyik gumibelső nem polski felnire való volt, nagyobb volt a kelleténél, ezért volt benne egy gyűrődés. Állítólag jó durr defektet tud okozni, szerencse, hogy én sosem használtam azt a kereket.

A felni biznisz után indultam haza Áronnal Veszprémből Győrbe. A kisalfold.hu-n korábban olvastam egy híradást, hogy "újra járható a 82. sz út." Ja hogy le volt zárva?
Persze, mert ugyan az volt, mint tavaly az első komolyabb hó után: kamionok, furgonok akadtak el, fordultak keresztbe, stb. Veszprémből kiérve mindenki megy az esőbe 60-nal. Dömi előz, minek kell szüttyögni egy kis esőben? Eplénynél már elég komoly kis hóvihar volt, de az út tiszta, csak nedves. Mindenki 50-nel vonatozik. Rajtuk is átvergődtem, haladtam a saját tempómban. Zirctől a Bakonyszentkirályi elágazásig (kedvenc részem: jó kis kanyargós, szerpentines szakasz) még durvább hóvihar, már az úton is volt hókása, de azért annyira nem volt gázos, hogy a személyautóknak 40-nel kellett haladniuk, szerencsére itt is el tudtam menni a mellett, akik zavarták köreimet. A Bakony után már csak undorító eső maradt hazáig.

Vasárnap este még gyorsan vásároltam kalAndortol egy generátort turbinaházzal, kizárólag tartalékos szándékkal.


Karácsonyra jött egy polimpexes csomag is: patentokat, közeljövőben szükséges illetve tartalék alkatrészeket rendeltem.


Vaterán vettem meg pár régi Autó-Motor számot is, melyben polski szerepel. Tök jó 1972-es újságot olvasni :)

>

Ma a motorteret takarítgattam, valamint raktam bilincseket a kartergázcsőre, hogy ne nagyon prüszköljön mellé. > >

>
>

>+most jutott eszembe: >

Találtam Veszprémben egy autós boltot. Az eladóval lefolyt a szokásos beszélgetés:

- mi van polskihoz?
- mi kell?
- konkrétan semmi, de ha van vmi lehet megveszem
- most soroljam fel a készletet??
- nem, ilyenkor beszoktunk menni és végignézzük a polcot
- gyere!
No így találtam nagyon olcsóért új gyújtáseloszót és még valamit. A még valami a e heti feladványunk!

Ánnnyi.

És akkor hosszú idő után vannak képek is:

FRISSÍTÉS:

Hosszú-hosszú ajtó lógás után, tegnap rávettem magamat, hogy kicseréljem az ajtócsapszeget. Persze kalapáccsal, egyéb akármivel nem jött ki a helyéről. Csak a fúrás segített, közben a saját fúrónk meghalta magát, 1-2 fúrószár tönkre ment, de végül nyertünk. Először nem a silány minőségű boltban vett csapszeget akartuk beletenni, hanem egyéb forrásból szerzett acél csapszeget, de az túl nagy átmérőjű volt. Még valamikor korábban Hollotól csíptem el egy megoldást, melyet most meg is valósítottunk: a csapszeget úgy rögzíted, hogy az ajtón lévő zsanérba forogjon, a nagy felületen, ne a mozgó darab kisebb felületén.

Ma sikerült befejezni a műveletet, melyet a nagyon utált ajtó és zár állítás követett. Egész jól sikerült belőni. Ilyen hatalmas sikerek után vonultam a győri minitalálkozóra, melyen kb 10 polski vett részt.Mivel sokat kellett várnunk az étterem nyitásáig, így autóztunk egyet a városban. 18-szor (Temető, Agip, József A, Royal,Fehérvári, Iparipark, Mester, Bartők, Szt Imre, Tihanyi, Mester, Teleki, Tűzoltóság, Lámpás, Árkád tető, Kicsi1, Kicsi2, Teleki) jártunk 1-2 kör erejéig körforgalomban, mire leparkoltunk a Duna-parton és elsétáltunk a pizzériáig.

Evés után gyakoroltunk még egy keveset (Teleki, Tűzoltóság, Bartók, Mester, Tihanyi, Szt Imre, Agip, Temető) majd szétszóródtunk.

Köszi mindenkinek aki jött.

Dömi @ . Fiat 126 . 24 fotó . 11 komment