2011.09.18. Vasárnap

Hónapokra visszanyúló Polskis blog.

Haladás van a kocsim terén?
Utolsó blog a téli taliról szólt.
Tata - kb 250 km
Utána volt egy tavaszi tali Tatán, amit igazi Csaba szervezett. Remek hétvége volt, leszámítva a kissé cudar éjszakai hőmérsékletet, és a vasárnapi esőt. Azt viszont sajnálom, hogy mindkét este korán "elfáradtam" :)
A talin Áron kocsijával vettem részt, amit ezúton is köszi.

Brehy - kb 1000 km
Június elején kijutottunk a cseh klub által szervezett találkozóra, amely Brehy nevű településen került megrendezésre.
Sajnos csak két autónyi utazóbanda jött össze.
Jött Piszkor Peti, és Dani haverja, illetve Hollo, és utasaként én.
Péntek délelőtt indulás, kényelmes utazás, kora este odaérkezés. A szombati program kis felvonulásból, külföldieknek kis kirándulásból, és egy kis autósversenyből állt.
Délután strandröplabda bajnokság kezdődött, amelyen nem tudtunk indulni, mert mire szereztünk két nőt a csapatba, lezárult a nevezés. (eredetileg 3 fős férfi csapat is nevezhetett)
A bajnokság után mi elkezdtünk játszani lengyel, cseh csajokkal, kb 3 órán át. Azt a bajnokságot meg is nyertük. 1 - 1 üveg sör volt a jutalom :)
Mást nem nyertünk, de nem is nagyon volt mit :)
Este a lengyel bagázzsal bandáztunk. Részünkről nem volt akkora megőrülés, mint a hazai talikon szokott lenni...de azért a hajnali órákban már Dani is folyékonyan beszélt angolul :)
Hazafele vezető út eseménytelen volt, gond nélkül teljesítették az autók a távot.

Agárd
Július végén volt a mi nagy talink. Bemutatni senkinek nem kell a rendezvényt. Az előkészületek és a lebonyolítás elég sok munkát igényeltek, de úgy gondolom megérte! (még a rossz időt is beszámítva)
Suzukival voltam jelen, mivel más nem nagyon volt, illetve a cipekedéshez is jól jött.
Esténként szokásos bulizgatás, kevés alvással, dehát ez erről (is) szól.
Vasárnap hazaindulás előtt még Oktatóéknál voltam ház, és polski viziten, illetve egy jót vacsoráztam! Köszi még egyszer!

Kórnik - kb 1800 km
A nyárra beterveztem egy lengyel túrát is. Eredetileg a toruni volt becélozva, de a mi talinkra abból a bandából (tudtommal) senki nem jött, ellenben a poznaniak szép számmal voltak jelen. A társaság a mi talink hétvégéjén folyamatosan győzködtek minket, hogy menjünk már, hiszen ők is eljöttek hozzánk, illetve az ő talijuk mennyire faszább lesz :) A talijuk mellett még egy magán-jellegű, de elég erős érv is szólt :)
Így alakult, hogy Kórnikba mentünk, nem Torunba. Csütörtök meló után suzukival felmentem Budapestre. Kocsit leraktam, Gyulához átültem, majd összeszedtük KG-t.
Már ekkora vicces volt rágondolni, hogy 1700 km-t fogunk utazni 3 ember 3 napi cuccával,,,és még vásárolni is fogunk. :)
Apró csúszásokból fakadóan már időben úgy jártunk, hogy inkább megvártuk Emesét és Bazt Rétságon, majd közösen tovább haladva Andit és Robit Zólyomban. Így 3 autóval mentünk Bielsko Bialáig, ahol aludtunk 4 órát, majd Jacek boltját fosztottuk ki. A bevásárolt cuccokat otthagytuk, majd irány Kornik, csupán 400 km.

A tali programját tekintve felemás, a szervezést tekintve fantasztikus volt. A szombati program nagy része abból állt, hogy 3-4 helyen megállt az összes autó, felsorakoztunk, majd a helyi polgármester köszöntött minket, majd mi a helyi polgármestert. Este a kempingben már izgalmasabb versenyek voltak, amit Robi már részletezett (http://garageblog.net/blog/marczinrobert/8163), Sajnos a késői vacsorám miatt a szlalomról lemaradtam, de sebaj. Majd jövőre.
A szervezés nagyon jó volt. A nevezési díjhoz kaptunk pólót, 5 étkezést, rajtszámot, stb...lesték kívánságainkat.
A díjkiosztón a többiek sokmindent kaptak, gratula nekik!
A Club126-nak is volt egy tartozása, mégpedig a nyári tali gyorsulási versenyének egyik díját kellet átadnunk Marcellnek.
A klub amúgy is vitt apró ajándékokat a szervezőknek, díjazottaknak (pólók, kulcstartók, öngyújtók, illatosítók, stb).

Vasárnap reggeli indulásunkkor jelentős tömeg tapssal köszönte meg a részvételt. Illetve pár embernek akkor esett le, hogy az egyik kocsiban 3-an utazunk :)

A hazafele út egy apró gyújtásszerelést leszámítva eseménytelen volt. Bialában felvettük a pénteken vásárolt alkatrészeket, majd haladtunk tovább. 1 polski, 3 fő, belül plafonig pakolt cuccok, tetőcsomagtartón komplett padló, két homlokfal, 4 doblemez, stb...állítólag ebből a polskiból egész Szlovákián át dudáltak a járókelőkre és a megőrülés határon lévő utasok üdvözöltek mindenkit :)
Éjféltájt már PMR-en keresztül énekeltünk Baz-nak, persze minden számból csak 1 sort tudtunk, de azt tökéletesen. Koncertünket Baz apró szójátékokkal viszonozta. :)

Éjjel - fél1körül jutottam újra a Suzukimhoz, amivel még leutaztam Veszprémbe. Egy kis energiaital, minden ablak teljesen lehúzva, Die Antwoord lemez betéve, és énekelve. Ez volt a receptem elalvás ellen, meg egy kis önpofozás. 1,5 óra alatt 2 órára Veszprémbe voltam. Másnap frissen, kipihenten jelentem meg munkahelyemen :)
Tanulság:
Mindenből a régi a jó!
Erről van itt szó!
Ez lesz életem koncertje!!

Jesenice - kb 1100 km
Idei - talán - utolsó külföldi túrám szeptember elején volt. A tavaly már meglátogatott Jesenicében volt a 126fan.cz klub találkozója. Szerencsére szép magyar társaság jutott ki a talira: 9 autó, 16 fő. Különböző időpontokban indultunk, és érkeztünk, de nagyon örültek nekünk.
Én Veszprémből indultam 4 órakor, az autómat Mosonmagyaróváron hagytam, és ott ültem be Szudas autójába. A cseh autópálya drágaságát, és rossz minőségét hanyagolni akartuk, ezért Ausztrián át, főutakon haladtunk. 6-kor indultunk Magyarországról, a GPS fél 3-as érkezést jósolt. Akkor még nevettünk ezen. Most már nem. A GPS eggyel északibb úton vitt minket, minthogy az indokolt lett volna. Néhol rosszabb minőségű, hangyapöcsnyi falvakon vitt minket, ami nem is volt gond, amíg nem volt fogytán a benzin. Kb 6 bezárt kutat találtunk, kezdett para lenni a helyzet. Egyik faluba pihent két rendőr a kocsijukban. Megkérdeztem, hogy mégis merre lenne egy nonstop nafta kút. Of korsz 2km-re volt tőlünk. 18 liter fért már a kocsiba :) Tényleg fél3-ra értünk a kempingbe, ahol szembesültünk vele, hogy se szoba kulcs, se recepciós. Gyors 4 óra alvás a kocsiban.
A tali nem túl eseménydús volt, de az apró játékok nagyon ötletesek voltak: állj meg egy vonaltól 126cm-re, meríts egy pohárba 126 mm folyadékot, Polski-darts, Polskiból célba dobás, Polski-kirakó.
A játékok feküdtek a magyar csapatnak: 4 díjat is nyert a banda.
Kema: Puzzle 3 hely
OGY: Puzzle 1. hely
Attila: Legmesszebbről jött résztvevő (800 km)
Pocok: labdadobálás 3. hely
Este szokásos multikulturális italkóstoló alapozta meg a hangulatot. Ismét megismerkedtünk pár - nem teljesen normális- arccal :)
Vasárnap Gyulát, Losit, Kg-t és Rékát hátrahagyva 7 autóval indultunk hazafelé. Petr segítségvel egy kicsit okosabban terveztük meg az utunkat, nem hagyatkoztunk a GPS 'gyors' verziójára.
Emese és Baz Pilsnenig kísért minket. Többiekkel tovább haladva gyönyörű tájakon haladtunk át, mintha nem is cseheknél lettünk volna. Minden falu szép, és rendezett volt. Bécs előtt Hollo, Csaba, Pocok, Stiffi úgy döntött, hogy megnézik az osztrák fővárost. Juli, Kema, Gedeon, Kolonics Attis háttérrel haladtunk mi tovább, Bécset kikerülve, Szlovákia csücskét átvágva Mosonmagyaróvár felé. Ott felvettem a kocsimat, gyors köszönés, majd irány Győr, majd Veszprém.
Remek túra volt ez is!

Pápa
ez még nem történt meg, de jó lesz, az biztos!



Február óta sikerült beszerezni a hiányzó kasztni elemeket, amiért nagy köszönet jár Kg-nak és Gyulának.
A szállításért pedig Karkinak! KÖSZI!!!!
A talikra való eljutás támogatásáért pedig köszi Áronnak, Hollonak, Gyulának, Szudasnak.


És mi van a polskival?
Hát pont a padlólemezt sikerült legutoljára beszerezni, amelyik legelőször kell. De eddig úgyis Karki autója készült, illetve én se siettetem a mestert, mert ha itt állna a kasztni kilakatolva, lefényezve, akkor se lenne időm rá. :(
A fenti mese a bizonyítéka, hogy azért el lehet jutni így is jó programokra! :)
Tatán Mindig is Bunko voltam - Brehy (CZ) Poznani bandával - Brehy (CZ) Sok melóm van ebben a képben, de megérte :) itt épp én ültem hátul - Kórnik (PL) Alakul az autó - Kórnik (PL) :) KG- Dömi : 13-13 :) - Jesenice (CZ) A magyar különítmény - Jesenice (CZ) A győztesek - Jesenice (CZ) Volt baj :) - Jesenice (CZ) Gyula keres valamit - Jesenice (CZ)

Kommentek

obrotka gyula

:) :) :)

Volt baj rendesen. :)

KeMa

Jó beszámoló!

Olyan fura, hogy a légifelvételben neked több munkád van, mint nekem, és mégis én aratom le a babérokat. Ahol lehet, azért megemlítem, hogy nem csupán az én érdemem.

Dömi

obrotka gyula #51674:
nem kevés :) De minden pillanatát élveztem :) asszem.

KeMa #51675:
hát lehet, hogy Te is tudtál volna repülõt intézni, beállást tervezni, beállítani....de az, hogy az én fotóim semmit nem értek volna, abban biztos vagyok :)

Buszos Petya

KG-n jobban látszik a 13. :c)

Dömi

Buszos Petya #51688:
az még csak az elsõ fajta volt...

raver

Örülök hogy láttalak blogolni :)
Tehát akkor Pápára nem sajáttal jössz még.:( , de itt a bizonyíték hogy milyen jó a társaság mindig akad valaki mellett egy hely. :)
Jövõre mi is tervezünk egy külföldi találkozó meglátogatását. :)

Karki

Nincs mit. :)
Kicsit furán jött le, hogy késõbb vittem ki az autómat, mint te, de elõbb végeztem, de ugyanez elmondható Tibee-rõl is. ;) :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!