2011.09.19. Hétfő

Hónapokra visszanyúló Baleno blog

Májusban vettem műanyag és kárpit pucoló szert, néhol elég szép mocskot sikerült leszedni a belső térről.

Júniusban barátaimtól kaptam új fejegységet, amely SD kártyát, és pendrive-ot is tud olvasni, tehát nem kell már rádiózgatni. A beszerelés nem volt bökkenő mentes, mert a gyári rádióba fixen be volt kötve az antenna, nem volt dugalj. Így csípőfogóval lehetett csak eltávolítani a régi rádiót. A kábelra új csatlakozó került, így az új egységgel is tudom fogni az adást.
Kezdetben a fejegység kikapcsolt egy pillanatra, ha lekapcsoltam a tompított fényszórót. Nem jöttem rá a hiba okára, de cserébe megszűnt a jelenség. :)

Volt alkalmam utánfutózni is. Kővel megrakott utánfutóval mentem Balatontól Győrig. Nem érezte meg túlságosan az autó, bár hepe-hupás úton azért rángatta a kocsit rendesen. Üresen meg lehet úgy menni, mintha rá se lenne kötve.

Júliusban a korábban vásárolt felniket, és gumikat eladtam. Közelről megnézve mégse voltak olyan jó állapotban. Sokat kellett volna rájuk költeni, hogy hordhatóak legyenek.

Augusztusban ideje volt nyári gumikra cserélni a téli szettet. (alufelni témán kicsit elidőztem) Vettem 4 db Kumho Solus 175/70/13 gumit. Eddig meg vagyok elégedve velük.

Szeptember
Az elmúlt hétvégén ismét kicsit takarítottam a kocsin. És ennyi.
Külső mosást még nem kapott tőlem. Akármikor mosnám, átgondolom, hogy másnap megint hosszabb távot megyek, amikor tele lesz bogárral a kocsi eleje. Nincs értelme tisztogatni.

Amúgy meg vagyok elégedve a kocsival. Fogyasztás kellemes. A nyári talis 'sokszor 100 métert autózós' és kővel utánfutózós etapnál is 7 literben megállt. Tartós autópályás 110 km/h-s haladást pedig 6 literes fogyasztással honorálja. Amúgy az átlag 6,6.

Bajok:
Van valami enyhe zörgés rosszabb úton, illetve a féltengely csuklók lassan cserések lesznek.

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!