2007.09.01. Szombat

Tegnap kitakarítottam az autót belülről, majd mosás következett. Fél 6-kor volt Győrben minitalálkozó. 10 autó jött össze a tesconál, majd közössen vonultunk át megnézni a magyar rendszámos elegantot. Szegénykén már látszik a kor:(
Lesés után két autó elment, jött helyettük egy. Pizzázás után még Endrénél ajtókárpitot bontottunk István részére.


Ma anyagbeszerzés után nekiálltam külső főtengelyszimmeringet cserélni, mert már kicsit szórta az olajat. A 32-es fejű csavar kilazítása egyedül nem nagyon volt megoldható, ezért segítség érkezéséig megcsináltam a hengerfejcsavarok lehúzását, valamint visszakerült a termosztátház, benne a termosztáttal (eddig nem volt benne).
Miután meg jött Ria, kicseréltük a szimeringet, lepucolgattuk a motort és a motorteret, majd öszeszereltünk mindent.
Közben befutott Endre is.
Ezután kicsit elektronikáztam is: vészvillogó használatakor bal oldalon nem villogtak az irányjelzők. A relénél volt, van valami kontakthiba, lehet relé csere lesz.
Ezer köszönet Csanaknak a vezérműfedél tömítésért!!!

Kocsim után Ria kocsiját néztük meg aknából. Hát, ha kicsit megerőltetem magam akkor alulről betudnék nyúlni a csomagtartóba, illetve a utastérbe is. A lengőkaron átférne egy csavarhúzó is, nyelestől, ott ahol nem illene.
Végül összeirtuk, hogy milyen tömítéseket kell vásárolnia hengerfejtömítés cseréhez kapcsolódóan.

Végszóra beköszönt Nándy is (minitali a ház előtt újabb felvonása).
Este még apummal meg hegesztettük a sportkipufogóm tartóit, de az majd csak jövő héten fog a helyére kerülni.

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!